Veronikának hívnak. Mindig is nagy családról álmodtam. Kezdetben négy gyereket szerettem volna, de ez útközben leredukálódott háromra. 

Vajon miért?

Mert útközben megváltozott a gondolkodásmódom, tapasztalatra tettem szert és a végén már úgy gondoltam, hogy az én drága csemetéimet fel is kell nevelni, úgy, hogy közben ne menjen el a józan eszem. Mert bizony kiszipolyoznak a gyerekeim. Nagyon szeretem őket, de bevallom töredelmesen alig várom, hogy este ágyba kerüljenek és hadd nézhessem őket míg édesdeden alszanak. Akkor én is lecsillapodhatok, és gyönyörködhetek bennük- közben elkönyvelve magamban, hogy igeeeeeen, tudnak az én gyermekeim ilyenek is lenni. 
Viccet félre téve, tehát három gyermekem van. Iskolás, óvodás korú gyerekek…. Így alkotunk én és a párom egy öt fős nagy családot. Kutyával, macskával- nehogy unalmas legyen már az élet. Kicsit olyanok vagyunk mint egy olasz család…. Hangosak, jókedvűek, megállás nélküli beszéddel. 

Amióta anya lettem nagyon sokat változtam, s jelenleg is változom. Érdekel az önfejlesztés és önmegismerés, leginkább azért, hogy jó példát mutassak a gyermekeimnek. Szeretném, ha olyan felnőttekké válnának, akik megértenek másokat, szívesen segítenek másoknak, s közben nem veszítik el önmagukat. 

Nagyon szeretek segíteni másoknak, örülök, ha látom egy másik emberen, hogy valóban értékeli azt, amit érte teszek, hogy jól érzi magát a társaságomban. Kicsit maximalista vagyok, amiből igyekszem lefaragni, s igyekszem a hibáimból tanulni.

Ezért is született meg ez blog. Szerettem volna leírni, hogy én milyen fejlődésen megyek át, mit tapasztaltam eddig… Hátha másnak is segítségére lehetek.  

Remélem, hogy másnak is segíthetek, ha mással nem is, egy kis olvasni valót biztosítok.